A teremtéstörténet tanúsága szerint az Édenből fakadó folyó továbbfolyik a világ földjére. A folyó, amely a kertet öntözi, általunk ismert, meghatározható földrajzi helyeket öntöz, táplál, éltet. A forrás vize, a folyó, a jó és az áldás nem áll meg a kert határánál. Az Éden kertjének tája nem távoli táj. Amikor életünk beszennyeződik, amikor a nyugtalanság, az aggodalom erőt vesz rajtunk, amikor szétzilálódunk, kapcsolataink kiüresednek, amikor elkeseredünk, akkor az egy éltető Forrással való kapcsolatunkat kell újra és újra megkeresnünk.
„Csak nagy összefüggésekben ismerjük a szabályt, hogy a kisebb vizek, ha el nem apadnak, előbb-utóbb a nagyokba érnek. Előrelátó gondolatainkra építhető világunk, ha el nem szárad, előbb-utóbb Isten tervével találkozik. Ő felkarolja vagy megítéli.” Béres Tamás a teremtés hete alkalmából arról írt, hogy hasonlít a magának utat törő víz belső lelki világunkra.
Már hagyománnyá vált, hogy a Károli Gáspár Református Egyetem Teremtésvédelmi Kutatóintézete biciklisreggelit szervez a Kerékpárosklub akciójának keretében, ahol a Kálvin téri templom előtt elhaladó kerékpárosokat, köztük sok károlis hallgatót, reggelivel várnak.
Idén is a teremtés hetének megtartására hív mindenkit szeptember utolsó és október első vasárnapja között a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és az Ökogyülekezeti Mozgalom, hogy ezekben a napokban együtt gondolkodjunk megtérésről, ökológiáról és arról, hogy az egyházaknak milyen szerepe és hangja legyen e tekintetben. Jövő vasárnapig ezért minden nap az idei teremtés hetére megjelent kiadvány aznapra vonatkozó írását tesszük közzé honlapunkon.
Radírozzuk ki a különbségeket! címmel idén nyáron is meghirdette tanszergyűjtését a Magyar Református Szeretetszolgálat, hogy ezáltal országszerte több mint ezer gyermeknek tegye örömtelibbé a tanévkezdést. A programhoz támogatóként csatlakozott a Magyar Olvasástársaság is: öt könyvkiadóval együttműködve mesekönyvek, ifjúsági regények, ismeretterjesztő olvasmányok is kerülnek idén a tanszercsomagok mellé, hogy az olvasás élményével gazdagodjanak a családok.
A Magyar Református Szeretetszolgálat idén hét tábor megszervezését támogatja összesen nyolc és fél millió forinttal. A nyári kikapcsolódáson négyszázötven hátrányos helyzetű, árva és félárva gyermek vehet részt, akiknek másként erre nem lenne lehetőségük – mondta Katona Viktória, a szeretetszolgálat ügyvezető helyettese, határon túli szolgálatokért felelős lelkipásztor.
Idén is segíti a nehéz körülmények között élő diákok tanévkezdését a Magyar Református Szeretetszolgálat. Hétvégén országszerte, a nagyvárosok bevásárlóközpontjaiban gyűjtöttek tanszert a szervezet munkatársai és önkéntesei. A támogatók a szeretetszolgálat irodáiban, raktáraiban ezen a héten személyesen is leadhatják tárgyi adományaikat. A legnagyobb szükség még iskolatáskára, tolltartóra és hátizsákra van.
A megbékélés és a gyógyulás hosszú folyamat, nem egy ujjcsettintésre történik meg. A keresztyén alapokon működő kiengesztelődési szeminárium a gyakran nehéz és fáradságos úton segít elindulni a szolgálathoz kapcsolódóknak és közösségeiknek – fogalmazott Sztojka Szabina, a Református Szeretetszolgálat keretében működő Országos Református Cigánymisszió vezetője. A lelkipásztor képzője és egyik vezetője is a nemzetközi mozgalomnak. Nemrég Kenyában vett részt a többnapos eseményen, erről kérdeztük.
A végéhez közeledik a Sófár Református Dicsőítő Iskola. Megnéztük, hogyan zajlik a dicsőítő tábor egy napja Miskolcon. Megtapasztalhattuk, hogy a zene és a művészetek milyen erős közösségteremtő erővel bírnak, főleg ha Isten dicsőségére alkotunk.
A kézzel írott levelezés idejétmúltnak tűnhet, ám sokak számára ez az egyetlen elérhető kapcsolattartási forma a külvilággal. A börtönökben lévő, főleg hosszú időre elítéltek mellől nem ritkán lemorzsolódnak a hozzátartozók, barátok, így magukra maradnak, külső kapcsolatok nélkül. Az ebből fakadó nélkülözést, hiányt betöltő levélmissziós szolgálatról beszélgettünk segítőkkel és egy börtönlelkésszel.
Csaknem ötezer látogatója volt a húszéves múltra visszatekintő Csillagpont fesztiválnak, amely a református egyház kétévente megvalósuló legnagyobb ifjúságmissziós projektje. A július 24–29. közötti nagyrendezvény utolsó teljes napján este az Ez az a nap! keresztyén könnyűzenei koncerten fellépett többek között a brit Hillsong London Worship és az LZ7, illetve Oláh Gergő magyar roma énekes. A központi szervezőstáb tagjai összegzik élményeiket, tapasztalataikat.
Feltöltődésre és elmélyülésre is alkalmat ad a látogatók számára a Művészetek Völgye forgatagában a LéleKzet Református Udvar, Taliándörögdön. A helyi református templomban és udvarán külső és belső vidékeink mentén imaösvény, interaktív művészeti és lelkiségi programok, kiállítás, koncertek és frissítő szóda várják a látogatókat. Az udvargazdákkal beszélgettünk missziójukról.
Csaknem negyedszázada gondozza a fogvatartottak lelkét, juttatja el hozzájuk az evangélium üzenetét a Hajdú-Bihar Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézet immár többszörösen kitüntetett osztályvezető börtönlelkésze, Mészáros Barna. Mindig jó érzéssel tölti el, ha olyan emberekről hall, akik szabadulásuk után egy gyülekezethez csatlakoztak.
A zánkai árnyas liget fái alatt sétálva jobbról gitár és ének, balról nevetés hangjára leszünk figyelmesek. Éppen a délelőtti kiscsoportos foglalkozást tartják. Akármerre megyünk, a fák alatt, a padokon körben ülő csoportokat látunk. Az egyik helyen egy idősebb hölgy mesél valamit, a többiek feszülten figyelik, egy másiknál éppen imádkoznak, nem is megyünk közelebb, nehogy megzavarjuk őket. Zajlik a Csillagpont, az istenközpontú fesztivál.
Viharos szelek, esőzések, majd derült napsütés állandó váltakozásával telt a Csillagpont első három napja. Az időjárás elsősorban a vízi-vízparti programokat lehetetlenítette el, a strandröplabda-bajnokság, a sárkányhajózás, néhány egyéb sportvetélkedő, illetve a strandolás is a hét második felére maradt. A Csillagpont viszont állja a megpróbáltatásokat és felejthetetlen fesztiválélmény alakul Zánkán.
A Kárpát-medence szinte minden pontjáról érkeztek résztvevők és fesztivált segítő önkéntesek, hogy lelki programokkal, áhítattal, sportversennyel és esti koncertekkel töltődhessenek fel az idei Csillagpont fesztiválon, Zánkán. A megnyitón köszöntőt mondott Balog Zoltán református püspök.
Hétfőn este koncertekkel, igehirdetéssel és püspöki megnyitóval startolt el a Magyarországi Református Egyház első számú fesztiválja. Összefoglaló és képgaléria.
Olyan keresztyén gyülekezetek, egyházi közösségek és intézmények jelentkezését várja az ökogyülekezet cím és díj elnyerésére a Magyarországi Református Egyház Ökogyülekezeti Mozgalma és a Károli Gáspár Református Egyetem Teremtésvédelmi Kutatóintézete, amelyek számára fontos a teremtett világ megóvása.
A járványidőszak pár éves kényszerszünete után a fesztiválpiac ismételten felfelé ívelő szakaszban van. A nyár jelentős részében a kulturális élet középpontjába a szórakoztató művészeti rendezvények kerülnek, egyre több helyszínen, egyre több téma köré szerveződve. A kikapcsolódás és a féktelen szórakozás mellett a fesztiválokon egyre több program hangsúlyozza a befelé figyelést, a lelki élmények fontosságát.
Huszadik alkalommal hangzottak fel református énekeink koncertszerű előadásban, idén újra a Zeneakadémián. Az est orgonistája idén Szabó Balázs orgonaművész volt, aki változatosan improvizált előjátékokkal vezette be – és természetesen kísérte is – a hét énekkar, valamint a több alkalommal is bekapcsolódó közönség énekét.