A lelkipásztor felelőssége egyedülálló, hiszen nemcsak a saját lelki életét kell karbantartania, hanem a rábízottakét is. Felelőssége túlmutat a földi életen. A lelkipásztorok támogatására megújulú Gyökössy-intézetről és a lelkészekre háruló rengeteg teher könnyítéséről a Reformátusok Lapja Járay Márton református teológust, egyetemi oktatót, Mucsi Zsófia lelkipásztort, a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálata munkatársát és Szakács Gergely Attilát, a pápai református gyülekezet lelkészi elnökét kérdezte.
Mostantól mesejátszótér és élménykert is segíti a református Bethesda Gyermekkórház kis betegeinek mielőbbi gyógyulását. A Kő Boldizsár tervezte parkot mesék ihlették. Az, hogy a mesekert elkészülhetett, igazi közösségi siker: a kórház, a kormány és több mint ezerkétszáz civil adományozó is hozzájárult a megépüléséhez.
Lehet fesztivál közben keresni Istent vagy hagyni, hogy ő találjon ránk? A Csillagpont szervezői szerint lehet. Ablonczy Áron, a Magyarországi Református Egyház Zsinati Ifjúsági Irodájának vezetője azt mondja: a rendezvényen szerzett élményekkel a közösségeikbe hazatérők is tovább tudják építeni a gyülekezeti életet.
A Magyar Református Szeretetszolgálat idén 15. alkalommal szervezi meg a Szeretethíd önkéntes akcióját, amely alkalomból mintegy tizennégyezer önkéntes építi környezetét és közösségét a Kárpát-medencében. Az esemény megnyitója május 19-én, pénteken lesz a Vígszínházban, Budapesten.
Hogyan jutunk el az egyszerű kérdésektől és az asztalközösségtől Krisztus követéséig és a gyülekezetig? A Kereszt-kérdések című evangelizációs kiadványsorozatról tartott konferenciát május 12-én a Szentírás Szövetség. A Márk evangéliumának feldolgozására épülő kurzushoz a szervezet kézikönyvet, segédanyagokat és munkafüzetet ad ki.
Boldogok, akik békét teremtenek címmel rendezték meg a VIII. Protestáns Cigánymissziós Konferenciát, amelyet öt protestáns egyház cigánymissziójának vezetőinek, valamint a Cigány Módszertani és Kutatóközpont összefogásával rendeztek meg Budapesten, a Fasori Evangélikus Egyházközség templomában.
Május 13-án, szombaton rendezték meg a VI. Budapesti Református Mérnöktalálkozót. Az eseményről és a mérnökök hitéletéről Németh Balázs református lelkésszel, a rendezvény szervezőjével beszélgettünk.
Mindegy, milyen okból születik a gyermek, szeretni kell, ez volt az egyik vezérgondolata a Szólj be a papnak! rendezvénysorozat legutóbbi alkalmának Budapesten, a Grund szórakozóhelyen, ahol a gyermekáldásról, illetve annak elmaradásáról beszélgettek a résztvevők.
Keresztyénként egymás hitében támogatásra lelni – ezen elv mentén alakították ki a börtönökben a vallási körleteket világszerte, így Magyarországon is. A Váci Fegyház és Börtön hívő fogvatartottaknak fenntartott részlegére látogattunk el, ahol Gottfried Richárd református börtönlelkésztől egy olyan megtérés történetét is megismerhettük, amikor a sűrű cigarettafüstön szűrődött át az evangélium.
Tavaly a Puskás Arénában tartotta meg jubileumi rendezvényét az Ez az a nap!, amelyen közel negyvenezren vettek részt. Idén a dicsőítő koncerteket szervező alapítvány több vidéki, illetve határon túli településen is szervez eseményt – közölték a szervezők.
Tizenkét településről, református iskolából, tanodából érkeztek a résztvevők az idei Aranyhíd cigány vers- és prózamondó verseny döntőjére, Budapestre. Idén ötéves már a kezdeményezés, amely nem is verseny, inkább seregszemle, hiszen célja a cigány kultúra és költészet megismertetése, népszerűsítése a gyermekekkel, ezzel erősítve identitásukat és szorgalmukat. A döntő pedig egy ünnep, ahol találkozhatnak, tapasztalhatnak és tágulhat a világról alkotott képük.
Legalább két, azonos egyházmegyébe tartozó gyülekezet összefogásával lehet pályázni az MRE Zsinati Ifjúsági Osztályánál legalább háromnapos, egyházi ifjúsági tábor, rendezvény szervezésére vagy nyári napközis tábor lebonyolítására.
Az egyház a gyülekezeteken keresztül lélegzik, a kívülállóknak pedig lehetővé teszi a kapcsolódást. Istennek mindenkivel és minden egyes közösséggel jó terve van. Hajdú Zoltán Levente munkatársaival ezt a tervet szeretné működésbe léptetni, méghozzá úgy, hogy a Magyarországi Református Egyház Missziói Szolgálata kiindulópontjává az Isten szerinti lelki életet teszik, amely minden szervezet és rendszer alapja.
Minden korábbinál nagyobb szabásúvá növi ki magát az idei Csillagpont. Egyszerre lesz újító és hagyományőrző, hiszen új helyszínen, új programokkal, de a megszokott lelkülettel várja a fiatalokat. A szervezők szeretnék szélesre nyitni a rendezvény kapuját, hogy azon keresztyén és útkereső fiatalok egyaránt beléphessenek ebbe a valóban színes közösségbe.
A személyes indíttatás és a kegyelem érzésének átadása egyaránt hangsúlyos Gránitz Miklós fotóművésznek, a Misszió a rácsok mögött című könyv szerzőjének. A fotóművész, riporter a börtönkápolna felújításának dokumentálása közben megismerhette a Balassagyarmati Fegyház és Börtönben zajló sokrétű és áldozatos munkát. Azt a fajta a léleképítést, amely által az intézmény személyzete, a civil és egyházi szolgálók közösen részt vesznek a fogvatartottak segítésében, hogy szabadulásuk után sikerüljön visszailleszkedniük a társadalomba.
A magyar református egyházi közéletben az elmúlt százötven évben több olyan időszak is volt, amikor a lelkipásztorok és a gyülekezetekben szolgálók evangéliumi lelkülettel a rászorultak felé fordultak. A számtalan egyszerű, szolgáló életút mellett Kiss Ferenc (1862–1948) és Szabó Aladár (1862–1944) tevékenységét áldotta meg rendkívüli formában az Úristen. Kiss Ferenc életművének bemutatása nélkül nem lehet megírni a magyar protestáns diakónia történetét.
Több mint kétszázan vettek részt a roma integrációs napon hétvégén a Ráday Házban. Az eseményt kerekasztal-beszélgetések, kulturális programok színesítették. A református egyház felzárkózási projektjeiről, személyes indíttatásáról kérdeztük Balog Zoltán püspököt.
Az összetartozás volt a fő üzenete a roma integrációs napnak. A régi-új Ráday Házba várták a vendégeket, hogy az esélyegyenlőségről, az előítéletek lebontásáról beszélgessenek. A két főszervező, a Roma Szakkollégiumok Egyesülete és a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat élen jár abban, hogy támogassa a diplomaszerzésben a cigányságot. Videós összefoglalónk.
Bölcsőtől az egyetemig végigkísérni a roma gyerekeket és fiatalokat, hogy a társadalom teljes értékű tagjaiként sorstársaiknak jó példát és segítő jobbot nyújthassanak – ez is célja a kormányzati és egyházi összefogással megvalósuló társadalmi felzárkóztatási programoknak.
– Keresztyénségünk közös célja, hogy a roma és nem roma magyarok békességben, szeretetben éljenek egymással – emelte ki Balog Zoltán református püspök az Összetartozunk – Roma Integrációs Napon. A rendezvény keretében konferencián, kerekasztal-beszélgetéseken tekintették át a résztvevők a felzárkózási, integrációs eredményeket és törekvéseket. A roma szakkollégiumok mellett meghívott társadalmi, egyházi és civil szervezetek mutatták be tevékenységüket, köztük a Református Szeretetszolgálat.