Srácok, ne hagyjátok, hogy összetörjék az álmaitokat! – üzeni a cigány fiataloknak Horváth József kutatóbiológus, aki a karcagi cigánytelepről indult el, hogy fölküzdje magát az egyetemi kutatólaborig. A fiatalember szerint sorstársainak a sok buktató között elsősorban önmagukat kell legyőzniük ahhoz, hogy az Isten által nyújtott lehetőségekkel élni tudjanak.
A református menekültmisszióról nyilatkozott a Magyar Távirati Irodának Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke.
Shovakhar Kandel, a Nepáli Lepramisszió igazgatója levélben köszönte meg a nepáli földrengés károsultjainak küldött támogatásokat. Az április végi katasztrófa áldozatainak segítséget nyújtó támogatók között volt a magyarországi Lepramisszió is. A hazai misszió felhívására rövid időn belül 1 025 587 Ft adomány érkezett, amit maradéktalanul továbbítottak a Nemzetközi Lepramisszión keresztül a Nepáli Lepramissziónak.
Június 26-27-én Budapestre látogatott a Svájci Protestáns Egyházak Segélyszervezete, a HEKS kuratóriumának elnöke, Claude Ruey és Matthias Herren, az egyházakkal való együttműködésért felelős HEKS-megbízott.
„A börtön nem felemelő hely, de ha elkövetünk valamit, amit büntetni kell, akkor el kell viselnünk. A bent töltött időt arra kell felhasználnunk, hogy rádöbbenjünk, nem jó úton jártunk" – mondta egy fogvatartott az V. Országos Fogvatartotti Imanapon a Budapesti Fegyház és Börtönben.
Járatlan útra lépünk ezzel az új szolgálattal – mondta Bogárdi Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi elnöke az Adna Café megnyitóján. A Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió legújabb intézményében a józanságot szeretnék divatba hozni.
Újra lehet a HEKS-nél pályázni roma fiatalokat támogató projektekkel. A svájci protestáns segélyszervezet anyagi hozzájárulásával jelenleg nyolc gyülekezetben folyik, és háromban indulás előtt áll olyan program, amely a roma gyerekek, fiatalok tanulását, társadalmi beilleszkedését segíti, megismerteti őket a keresztény értékrenddel és közösségi alkalmakat kínál számunkra.
„Ha botlanak a gyöngék, segítsen az erős" – ezzel a jelmondattal rendeztek találkozót fogyatékkal élők és segítőik számára Sajósenyén, május 28-án és 29-én. Az „Együtt, Egymásért" fesztivált hetedik alkalommal tartották a borsodi településen, célja a társadalom fogyatékkal élőkről alkotott képének formálása volt.
Május 21-én, a honvédelem napján Székesfehérvár hagyományosan gálaesten köszönti katonáit. A Vörösmarty Színházban rendezett ünnepségen idén Jákob János, Fejér megyei születésű protestáns tábori püspök is kitüntetést vehetett át.
Az MRSZ 2014-ben kilenc gyülekezettel indította el akadálymentesítő programját, 2015-ben újabb hat gyülekezet csatlakozott a projekthez. Számukra tartott pályázatindító napot áprilisban a Szeretetszolgálat.
Adománnyal és önkéntes munkával segítették a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség „Reménysugár" Hajléktalanok Nappali Melegedőjét az IT Services Hungary Kft. debreceni telephelyének munkatársai.
„A Magyarországon élő nemzetiségek és a hazai egyházak történelmi viszonya, jelenlegi kapcsolatai és a közös jövőkép" címmel rendezett konferenciát május 6–án az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.
A Magyarországi Református Egyház drogmissziója budapesti és dunaújvárosi telephelyein férfi munkatársakat keres keresztyén szellemiségű csapatba, szenvedélybetegek nappali ellátásában segítő munkakör betöltésére.
– Tavaly lepkehálóval is alig bírtam kilenc embert összegyűjteni, ma harminchatan érkeztünk ide – osztotta meg örömét az egyik lelkipásztor az Országos Cigánymissziós Találkozó és Imanap résztvevőivel a káposztásmegyeri református templomban.
Valóban az egész társadalmat fenyegeti a menekültek száma? A hazai menekültkérdéssel kapcsolatban néztek a számok mögé az evangelikus.hu szerkesztői. Felekezetek menekültkérdésben betöltött tevékenységéről, a mai menekültkérdésről és az együttműködés lehetőségéről kérdezték egyházi szervezeteket.
„Működik a cigány-magyar együttműködés, de csak Krisztusban" – állítja Meleg Attila, bódvaszilasi református lelkész. Húsvét előtt az észak-magyarországi településen jártunk.
„Megátkoztál, meg is vertél, örök csavargóvá tettél." Milyen érzés hallani ezeket a szavakat? És ezt? „Megáldottál, megváltottál, országodba befogadtál." Száznyolcvan fokos fordulat. A sorokat könnyű átírni, de vajon hogyan fordulhatnak meg emberi sorsok?