A koreai reformátusok a koreai háború 70. évfordulóján a múlt sebeinek gyógyulásáért imádkoztak, egyben a békés együttélés melletti keresztyén tanúságtételre emlékeztettek békegyűléssel és békemenettel, közös imádsággal és ökumenikus felhívással.
Az Egyházak Világtanácsa még februárban hirdetett globális imakampányt a békéért és a háború lezárásáért a Koreai-félszigeten. Az évforduló alkalmából 70 naposra tervezett kezdeményezés március 1-én kezdődött.
Wylie Hughes, az Amerikai Presbiteriánus Egyház (PC USA) Magyarországot is megjárt lelkészének őszinte vallomása arról, hogy afroamerikai református lelkészként mit jelent mindaz, ami az Egyesült Államokban zajlik napjainkban.
Az Egyházak Világtanácsa súlyos aggodalmának és döbbenetének adott hangot a keszongi Korea-közi összekötő iroda felrobbantása, valamint a Koreai-félszigetet újból fenyegető fegyveres konfliktus miatt.
Az Európai Egyházak Migrációs Bizottsága és az Európai Egyházak Konferenciája arra hívja tagegyházait, valamint a kontinens keresztyén közösségeit, hogy június 21-én imádságban emlékezzenek meg azokról, akik menekülés közben vesztették életüket.
Testvéregyházunk az országukban elharapózó, az új koronavírus-járvány következményeként egyre súlyosbodó társadalmi feszültségek közepette fordultak a nyilvánossághoz és nemzetközi partnereihez, párbeszédet, valamint együttműködést szorgalmazva a rasszizmus és erőszak ellen.
Az Egyesült Államok elnöke Bibliával a kezében fényképezkedett a Fehér Ház szomszédságában található St. John episzkopális (anglikán) templom előtt. Erre reagáltak német egyházvezetők, akik egyben az amerikai egyházakkal való szolidarításukat is megerősítették.
Számos amerikai és nemzetközi egyházzal, valamint egyházi szervezettel együtt a Református Egyházak Világközössége is elítéli a rendőri brutalitást és a probléma gyökerét, a rasszizmus minden formáját.
Trondheim városában szentelték a helyi egyházmegye püspökévé az Egyházak Világtanácsa márciusban leköszönt főtitkárát, akit egyben az egyház püspökkari konferenciája elnökévé is beiktatták.
A koronavírus-járványt határok és háborúk sem tudják megállítani. Szíriában a reformátusok osztanak maszkokat a lakosoknak, és orvosaik segítik a betegellátást, nem nézve, ki muszlim és ki keresztyén. Munkájukat a Magyarországi Református Egyház továbbra is támogatja. Ódor Balázst, a Zsinat Külügyi Irodájának vezetőjét kérdeztük.
Hogyan befolyásolja valóságértékelésünket az, ahogy a digitális kor technológiai fejlődése szervezi és szabályozza a kommunikációt és az információs ökoszisztémát? Stephen Brown, az Ecumenical Review szerkesztője a lapot kiadó Egyházak Világtanácsának beszélt a folyóirat legutóbbi témájáról.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa is arra kéri a híveket, hogy csütörtökön ki-ki a maga helyén imádkozzon a koronavírussal szenvedőkért, a világért, a biztonságért és a rendért.