Majdnem hatezer keresztyént öltek meg 2022-ben a hite miatt a világon az Open Doors keresztyén szervezet szerint. Kilencven százalékukat egyetlen országban, Nigériában.
Belátható időn belül béke ugyan nem születhet, de menedzselni, befagyasztani azért lehet és kell a szentföldi konfliktusokat – állítja Sayfo Omar Közel-Kelet-szakértő. A református identitású, félig szír, félig magyar származású elemzőt nemcsak az Izrael és a Hamász közötti véres konfliktusról, hanem a nyugat-európai bevándorlóországok helyzetéről is faggattuk.
1949-ben egymillió protestáns volt Kínában; 2018-ban a protestánsok létszáma a hivatalos 38 millió és a 90 milliós becslés között volt – olvashatjuk Chan Kim-Kwong A keresztény vallás Kínában című könyvének hátlapján. A Gondolat Kiadó gondozásában megjelent, bő kétszáz oldalas művet a nemrég elhunyt volt köztársasági elnök, Sólyom László fordította magyar nyelvre.
Fájó szívvel szemlélem az eseményeket, hiszen a Szentföldről van szó, ahol évezredek óta mindig is éltek zsidók és palesztinok, ahol ráadásul Jézus Krisztus megszületett, és maradéktalanul elvégezte földi küldetését – mondja Fischl Vilmos, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára. Az evangélikus lelkész, aki egyúttal külügyi szakértő és a hadtudományok doktora, átfogó és pártatlan elemzését adja az Izrael elleni terrortámadással kezdődő, a zsidó állam gázai válaszcsapásával folytatódó, a világ biztonságát is érintő, új közel-keleti válsághelyzetnek, amely egyaránt szenvedést okoz palesztinoknak és zsidóknak.
A Helsinki Fellebbviteli Bíróság Päivi Räsänen parlamenti képviselő és Juhana Pohjola, a Finn Evangélikus Missziós Egyházmegye püspöke ellen felhozott minden vádat elutasított. A 2019-ben indított előzetes vizsgálatot perek máig tartó sorozata követte. A mostani ítélettel egy évek óta tartó bírósági eljárás végére tettek pontot.
Egyre jobban ellenőrzik és üldözik Iránban a keresztyéneket azóta, hogy a kormányzat veszélyben érzi a hatalmát az egy éve tartó tüntetések miatt. A sokszor nyugati ügynöknek tekintett keresztyéneket mondvacsinált vádak alapján ítélik el, illetve folyamatos razziákkal és fizikai erőszakkal igyekeznek félelemben tartani őket. Iránban a már az iszlám vallás megjelenése előtt is ott élő örmény és asszír keresztyén közösségek sincsenek biztonságban.
– Ha megszólal a harang, Isten hív. Ha megszólal a harang, Molnár Máriára és mindazokra emlékeztet bennünket, akik Isten hívását továbbították – mondta Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke csütörtökön a Pápua Új-Guineához tartozó Pitilu szigetén, ahova magyar delegáció látogatott. A Novák Katalin köztársasági elnökkel utazó küldöttség a mártírhalált halt Molnár Mária református misszionáriusra emlékezett, és egy harangot vitt ajándékba a kis sziget lakóinak.
A világ egyik utolsó fehér foltjának, Pápua Új-Guineának megismerésében múlhatatlan érdemeket szerző Fenichel Sámuel és Bíró Lajos után a harmadik magyar Molnár Mária volt. A rendkívüli küldetéstudattal megáldott református asszonyt nem a felfedezők és kutatók kíváncsisága hajtotta a föld másik felére: az evangélium terjesztésének vágya, Krisztus követése küldte a kannibálok országába.
Bolygónk egyik legészakibb fekvésű és talán ezért is a legtöbb titkot, csodát rejtő szigetén, Izlandon tizenöt ország egyházzenészei találkoztak. A kétévenként más-más országban sorra kerülő találkozókon a vendéglátó ország történetének és egyházzenei életének megismerése a cél, az idei izlandi programban viszont jelentős szerepet kapott a sziget természeti értékeinek megismerése, különleges helyek, mint a gejzírek, vízesések, gleccserek és tengerpartok felkeresése.
Az árva gyerekek felkarolását Afrika több országában, így Malawiban is többnyire keresztyén szervezetek vállalják. A Malo a Mcherezo gyermekközpontjai menedéket nyújtanak a nehéz sorsú kicsiknek és fiataloknak. A foglakozások középpontjában az evangélium hirdetése és a gyerekek fejlesztése áll, tanulással, játékkal és szeretettel. A Malawiban szolgáló Kevezsda Szilvia misszionáriusnővel beszélgettünk a küldetéséről.
Augusztus közepén a pakisztáni Dzsaranvala térségében muszlim szélsőségesek megtámadták a helyi keresztyén közösségeket. Feldúlták templomaikat és otthonaikat, meggyalázták szent tárgyaikat, Bibliákat égettek el. Sok keresztyén otthon nélkül maradt az országban, ahol egyébként is másodrendű állampolgárként kezelik őket hitük miatt.
Október 13-án, pénteken este a debreceni református Nagytemplomban, október 14-én, szombat késő délután pedig a budapesti Kálvin téri református templomban ad koncertet az idén újra hazánkba látogató Koreai Presbiteriánus Nőszövetség Kórusa.
„Afrika Észak-Koreája” – így is nevezik a kontinens északkeleti részén található, mintegy hatmillió lakosú Eritreát, amelynek területén a keresztyének valamivel még többen is vannak, mint a muszlimok. De ez nem jelenti azt, hogy szabadon is élhetnek: az ország ugyanis negyedik az Open Doors keresztyén szervezet azon listáján, amelyen azokat az államokat rangsorolták, ahol a legnehezebb Krisztus híveként élni.
Fennállásának huszonötödik évfordulóját ünnepelte az Európai Keresztyén Környezetvédelmi Hálózat. A szervezet augusztus 31. és szeptember 3. között a dániai Roskildében tartotta nagygyűlését, amelyen mintegy huszonöt ország egyházai képviseltették magukat. Az eseményről Kodácsy Tamás református lelkipásztor, a teológiai munkacsoport vezetőjének beszámolóját olvashatják, akit a nagygyűlés a szervezet öttagú elnökségének tagjává választott.
Nagyon hálás vagyok az Úristennek, hogy itt élhetek Európában, Magyarországon. Mert lehet, hogy Egyiptom a Föld napos oldala, de ahogy mi élünk, a mi kultúránk, az az élet napos oldala – mondja Halászné Kapcsándi Szilvia, a pápai Pannonia Reformata Múzeum vezetője, aki három hetet töltött Egyiptomban egy magyar kutatócsapat tagjaként. Hazatérve a pápai múmiát a szakterületén hasznosítja.
A Hawaii-szigetekhez tartozó Mauin augusztus 8-án csaptak fel a lángok, amelyek a száraz bozótosban és erős szél miatt rendkívül gyorsan terjedtek, és hamarosan elérték a lakott területeket is. Lahaina, az egykori Hawaii Királyság fővárosa, amely az állam keresztyén történelmének fontos színhelye is egyben, szinte teljesen elpusztult.
Az utóbbi hetekben azzal került be a hírekbe a Száhel-övezeti ország, hogy a demokratikusan megválasztott vezetést katonai puccs döntötte meg. A káosz következtében a Nigerben egyébként is erősödő iszlamista jelenlét feltehetően fokozódni fog, amely kifejezetten veszélyes lehet a helyi keresztyének számára.
Magyar református egyetemista is részt vehetett az I Love Taiwan Mission ökumenikus keresztyén szervezet nemzetközi ifjúsági találkozóján. Fanni, aki a tajvani élmények hatására ősszel a teológiát is elkezdi Budapesten, a szigetországban látottakról mesélt nekünk.
Nemzetközi támogatói küldöttség érkezett Magyarországra. A protestáns egyházak és segélyszervezetek képviselőinek mintegy negyvenfős delegációja július 16–17. között Kárpátaljára látogatott a Magyar Református Szeretetszolgálat kíséretével. A partneri találkozón meglátogatták az itt élő testvéreket és megtekintették az egyik legnagyobb hazai karitatív szervezet közreműködésével megvalósult támogatások eredményeit.
Március óta ül börtönben hat ember Líbiában. Napjaik teljes bizonytalanságban telnek, még tárgyalásuk időpontja sincs kitűzve. Azzal vádolják őket, hogy olyan eszmét terjesztettek, amelynek célja „az alkotmányos elvek vagy a társadalmi rend alapvető struktúráinak megváltoztatása”. És hogy mi ez az eszme? A keresztyénség. A hat rab emlékezetében élénken élhet a számtalan atrocitás, ami a keresztyéneket érte az országban az utóbbi évtizedben.