Az Európai Bizottság magasrangú tanácskozásán keresztyén egyházvezetők mellett részt vettek az európai zsidó és muszlim közösségek képviselői is, hogy az európai életformáról és az azt fenyegető kihívásokról tanácskozzanak.
Globális államadósság-enyhítést, politikai reformot Peruban, valamint a vallás és hit szabadságának védelmét sürgeti Indonéziában a Református Egyházak Világközössége.
Az Egyházak Világtanácsa is felkarolta a fiatalok vallásközi felhívását, amelyben egyházakat és vallási közösségeket, szervezeteket és vallási vezetőket arra kérnek, hogy fogjanak össze a klímaváltozás elleni küzdelemben, és hitük alapértékeit komolyan véve, határozottan lépjenek fel a környezeti igazságosságért.
Vörösbe öltözött Budapest Duna-parti látképe november 25-én: a világörökségi védettséget élvező partszakasz díszkivilágítását azért módosították egy estére, hogy az a hitük miatt meggyilkolt és üldöztetést szenvedő keresztyénekre emlékeztessen. A kezdeményezéshez reformátusok is csatlakoztak. Képriport.
A református-anglikán párbeszéd témája a közösség, a koinónia közös értelmezése volt az elmúlt években. A napokban megjelent záródokumentumhoz hasonló jelentés legutóbb 36 évvel ezelőtt született.
Az Egyházak Világtanácsának főtitkára, Ioan Sauce felszólította az UNESCO főigazgatóját, hogy az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete tegyen meg mindet Hegyi-Karabah/Arcah vallási és kulturális emlékeinek védelmében.
Afrika második legnépesebb, keresztyén többségű, az elmúlt hetekben polgárháborúba sodródó országban a vallási vezetők is tárgyalást és békés megoldást sürgetnek.
A Magyar Református Szeretetszolgálat az örmény református egyházzal együttműködve valósította meg a magyar kormány által támogatott humanitárius programját Örményországban.
Az Egyházak Világtanácsának (EVT) vezetőtestülete imádságra hív az etióp népért és egyházakért az országot sújtó kiélezett krízisben, valamint párbeszédet sürget a szembenállás helyett.
Az Örmény Református Világtanács és az Amerikai Örmény Missziói Egyesület közös nyilatkozatban értékelte az elmúlt hetek drámai eseményeit és a háború súlyos következményeit. Az "újabb népírtás" fenyegetésében élő örmény közösségek mellett határozottan kiállt az ökumenikus közösség is.
A halálos járvány árnyékában tartott hosszú és megosztó választás végén az Evangelikálok Nemzeti Tanácsa (NAE) imádságra hív a megválasztott elnökért és a nemzet egységéért.
Najla Kassab, a Református Egyházak Világközösségének elnöke a szervezet jövőre tisztségbe lépő új főtitkárára váró kihívásokról és feladatokról beszélt.
Az Amerikai Egyházak Nemzeti Tanácsa nyilatkozatban ítélte el az azeri agressziót, sürgette a békét és új fegyverszüneti megállapodást Azerbajdzsán és Örményország között.
Az Amerikai Presbiteriánus Egyház (PC USA) zsinati tanácsosa nyilvános pásztori üzenetében a keresztyén reménység hangján szólt az elhúzódó elnökválasztás miatt aggódó amerikai emberekhez.
Ioan Sauca nyilatkozatban fejezte ki szolidaritását a helyi egyházakkal, az áldozatok családtagjaival, valamint a sebesült és traumatizált emberek százait segítő mentőcsapatokkal.
Az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE), az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) és a Német Protestáns Egyház (EKD) ökumenikus delegációja Michael Roth európai ügyekért felelős külügyi államtitkárral tanácskozott online a német EU-elnökség prioritásairól.
Az Egyházak Világtanácsa (EVT) főtitkára nyilatkozatban ítélte el az elmúlt napokban vallási szélsőségesek által Etiópiában, Kabulban és Bécsben elkövetett terrortámadásokat, valamint a rémtettek mögött meghúzódó kegyetlen ideológiákat.