A Közel-Keleten a koptok alkotják a legnagyobb keresztyén közösséget. Egyiptom 100 milliós, 90 százalékban muszlim lakosságának mintegy 10 százalékát teszik ki, és a nagyvárosokban szinte mindenhol jelen vannak. A koptokat azonban rendszeresen megkülönböztetik, az általuk befizetett adókat mecsetek, muszlim iskolák, egyetemek és imámok kapják, nem a keresztyén szervezetek.
A keresztyének zöme elmenekült azokról a földekről, ahol az Ószövetség prófétái vándoroltak, ahol Jézus Krisztus prédikált. Néhányan a bizonytalan jövő reményébe kapaszkodva igyekeznek kitartani. Az iszlám fundamentalista csoportok a kihalás szélére sodorták az amúgy is megtizedelt keresztyén lakosságot. Weberné Zsikai Mária írása a Reformátusok Lapjából.
Megelőzheti-e a félelem a szeretetet? Hatással volt-e a koronavírus-járvány arra, mit kerestünk idén a Bibliában? Az amerikai Bible Gateway portál éves kimutatása alapján minden évben vannak „slágerszavak” és egyes igehelyek iránt megugrik az érdeklődés, de a legnépszerűbb keresőszavak és bibliai szövegek évek óta nagyjából változatlanok.
Az aleppói háborús árvák ajándékát és a szíriai reformátusok köszönetét hozták el a magyar reformátusságnak Berekfürdőre a háború sújtotta országból érkező egyházi vezetők, köztük Najla Kassab, a Református Egyházak Világközösségének elnöke.
Na, látjátok, pontosan ezért nem olvasok már híreket – hallottuk sokfelől az elmúlt időszakban. Baráti társaságokban, munkahelyi beszélgetésekben tapasztaltuk, hogy nehezen tudunk mit kezdeni több ezer kilométerre élő emberek fájdalmával. Cikkünkben annak jártunk utána, magyar református keresztyénként hogyan kapcsolódhatunk az Afganisztánban történtekhez és mihez kezdhetünk ezzel.
„Vigasztalást jelent számunkra a bizonyosság, hogy emberek állnak mellettünk, akik gondolnak ránk és imádkoznak értünk” – írta Balog Zoltán püspöknek címzett válaszlevelében Barbara Rudolph, a Rajnai Egyház teológiai, ökumenikus és nemzetközi részlegének vezetője egy nappal azután, hogy segítséget ajánlott az árvíz sújtotta németországi testvéreknek a Zsinat lelkészi elnöke.
Nyaralási lehetőséget kínál a németországi árvizek károsultjainak Balog Zoltán református püspök. A Zsinat lelkészi elnöke többek között a Németországi Református Egyház elnökének küldött levelében invitálja az árvíz által érintett családok és gyülekezetek fiataljait az egyház magyarországi üdülőközpontjaiba.
Az Egyházak Világtanácsa megnyugvással fogadta a tűzszünetet, egyben arra szólította fel az Egyesült Nemzetek Szövetségének Biztonsági Tanácsát, hogy a korábbinál határozottabban lépjen fel a tartós és igazságos békéért a térségben.
Az Egyházak Világtanácsának (EVT) regionális elnökei üzenetükben az első Pünkösdkor megnyílt távlatra és arra a látomására emlékeztetnek, amit nem árnyékolt még be a tétovaság, félelem és közöny.
Ioan Sauca, az Egyházak Világtanácsának főtitkára nyilatkozatban fejezte ki együttérzését a gyászolókkal és szólította fel a szemben álló feleket arra, hogy hagyjanak fel az erőszakkal. A rakétatámadásokban az EVT partnerszervezeteként a térségben is tevékeny dán és norvég egyházak segélyszervezetének egyik munkatársa öt családtagját veszítette el.
A Református Egyházak Világközösségének (REV) európai elnöke levélben fordult az Európai Bizottság elnökéhez a Minority Safe Pack (Mentőcsomag a kisebbségek számára) elnevezésű uniós polgári kezdeményezés visszautasítását kifogásolva.
A húsz evangélikus, reformtátus és uniált tagegyház zsinati közössége, a Németországi Protestáns Egyház (EKD) május 5. és 8. között tanácskozó 13. zsinati ciklusának alakuló ülésén nagy többséggel választotta meg a testület új elnökét Anna-Nicole Heinrich bajor filozófus személyében.
Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) és az Európai Unió Püspöki Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) közös nyilatkozatban üdvözölte az Európa jövőjéről szóló konferenciát, ami az idei Európa-napon, május 9-én indul útjára hivatalosan.
Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) Biztonsági és Válságközpontjával (SACC), a Faith Matters szervezettel és az Európai Buddhista Unióval közösen 3 millió eurós támogatást kapott az Európai Bizottságtól az európai istentiszteleti helyek védelmének támogatására.
Tapasztalatainkat megosztani, egymás meghallgatni, egymás történeteire odafigyelni, közösen mérlegelni és felismerésre jutni, hitünket megvallani, bizonyságot tenni és együtt megújulni. Ez a célja a világ reformtátussága párbeszédének, aminek legutóbbi alkalma a Közel-Keletre fókuszált.
Az Amerikai Örmény Missziói Egyesület (AMAA) örömmel és hálásan fogadta az amerikai elnök, Joe Biden április 24-i nyilatkozatát, amiben elismerte az örmény népirtás tényét és néven nevezte az örmény keresztyéneket világszerte a mai napig kísértő tragédiát.
A szíriai háború közepette Mathilde Sabbagh, amint befejezte teológiai tanulmányait, visszatért szülővárosába, az északkelet-szíriai Haszakehba, hogy az ifjúsági misszióban szolgáljon. Senki sem számolt azzal komolyan, hogy szolgálata újra életet hoz a gyülekezetbe.
Április 24. az örmény népirtás emléknapja. „Elismerni az örmény népirtást alapvető elvi kérdés, szükséges lépés a gyógyulás, megbékélés és a kárpótlás felé, és – ami a legfontosabb – létfontosságú intézkedés a népirtás megelőzéséhez ma és a jövőben”.
Az Egyházak Világtanácsa (EVT) csatlakozik az ENSZ Gyermekalapjának kezdeményezéséhez, amelyre idén április 24. és 30. között kerül sor. Az EVT a koronavírus elleni védőoltások népszerűsítésére a keresztyén közösség tíz befolyásos tagját kérte fel, hogy csatlakozzon az UNICEF oltás bajnokai nevű kezdeményezéséhez.