Az Egyházak Világtanácsa (EVT) és a regionális ökumenikus szervezet, az Ázsiai Keresztyén Konferencia (CCA) közös nyilatkozatban sürgették az egyházak és a nemzetközi közösség felelős fellépését a mianmari lakosságát sújtó jogfosztás és katonai erőszak ellen.
Immár magyar nyelven is elérhető az Európai Protestáns Egyházak legújabb kiadványa, ami mintegy sorvezetőként szolgál a kontinens egyházainak teológiai és társadalmi párbeszédéhez az elkövetkező hónapok során.
Az Európai Egyházak Konferenciája, amely más ökumenikus szervezetekkel közösen hagyományosan felemeli szavát az istentiszteleti helyek védelme és általában a vallásszabadság mellett, új kiadványt jelentetett meg a témában.
Húsvét az élet ünnepe, Jézus feltámadása vigasz a gyászolónak, biztatás a félőnek – olvasható a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia közös húsvéti üzenetében.
Ökumenikus szervezetek bátorító szavakkal és Krisztus szenvedéstörténetének bibliai helyszíneire kalauzoló, rendhagyó virtuális utazással emlékeztetik a világkeresztyénséget az élet győzelmére a halál felett.
„A húsvét napjaiban, a globális szükség idején ezért az egész világra kiterjedő családként keressük együtt az igazságot, ragaszkodjunk bizalommal hitvallásunkhoz.” A Református Egyházak Világközössége húsvéti üzenete.
Virtuális tanácskozáson vitatták meg egymással a kontinens protestáns egyházainak képviselői a járványhelyzetben szerzett tapasztalataikat, teológiai belátásaikat és számoltak be arról, hogyan reagált közösségük a pandémia okozta társadalmi kihívásokra.
Kollektív trauma, diaszpóra lét, vesztes háború. Ezek határozzák meg még ma is, több mint száz évvel a népirtás után a keresztyénséget elsőként államvallássá nyilvánító örmény nép identitását.
Az indonéz katolikus templom előtt a vasárnapi mise alatt robbantottak öngyilkos merénylők, tizennégyen megsérültek a támadásban. Az indonéz hatóságok elítélték a vallási erőszakot.
Az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) megerősítette elkötelezettségét a nemzeti és nyelvi kisebbségek védelme mellett, kifogásolva a Minority Safe Pack elnevezésű európai polgári kezdeményezés elutasítását is.
Magyar segítséggel újult meg Isten háza Aleppóban. Az örmény református Bétel gyülekezet hajlékáért ökumenikus istentiszteleten adtak hálát március 21-én Szíria második legnagyobb városában.
Az Egyházak Világtanácsa március 26-án, pénteken délután 2 órakor rendkívüli imádságra hívja a világ keresztyénségét. A világjárvány első évfordulójára imagyűjteményt is készített.
A térség katolikus, ortodox és protestáns egyházait tömörítő ökumenikus szervezet főtitkára levélben köszönte meg Irak és a Kurdisztáni Autonóm Régió elnökeinek a Ferenc pápa történelmi látogatása során tanúsított vendégszeretetet.
Az Egyházak Világtanácsa (EVT) fiatal segítők jelentkezését várja a 11. nagygyűlés lebonyolítására, amelyre 2022-ben kerül sor Karlsruhe városában, Németországban.
Tíz éve tört ki Szíriában a szűnni nem akaró fegyveres konfliktus. Partneregyházunk újjáépítési programját 2022-től a korábbinál jelentősebb, évente ötmillió forintnyi összeggel segítjük.
Az Egyházak Világtanácsa (EVT) több mint 30 keresztyén egészségügyi szervezethez csatlakozva adott hangot aggodalmának egy nyilatkozatban az egyenlőtlen hozzáférésével kapcsolatban a koronavírus elleni védőoltáshoz és az egészségügyi szolgáltatásokhoz.
Pakisztáni és magyar, de leginkább keresztyén – így vall magáról Angela Canadey, aki családjával menekültként érkezett hazánkba, azóta magyar állampolgár lett, ma pedig a Magyarországi Református Egyház Diakóniai Irodája menekültintegrációs részlegének munkatársaként szolgál.
Koreai tagegyházaival közösen a Református Egyházak Világközössége (REV) aggodalmának adott hangot az Egyesült Államok és Dél-Korea közös hadgyakorlata miatt a Koreai-félszigeten.
A svájciak a hétvégén döntöttek az arc eltakarásának alkotmányos tilalmáról a köztereken. A kezdeményezés iszlamizmus elleni éle miatt csak „burkatilalomként” emlegetett referendum kapcsán a Svájci Református Egyház (EKS) mindvégig a kezdeményezés ellen érvelt.
Online konzultációt szervez az Európai Protestáns Egyházak Közössége, a Református Egyházak Világközösségének európai régiója, valamint a Svájci Református Egyház a koronavírus-járvány teológiai és etikai kihívásairól.