Mi, emberek magunktól nem tudunk eggyé forrni, közösséggé lenni. Segítségre szorulunk. Szükségünk van arra, hogy Isten kezébe vegye az életünket, és ő illesszen egymáshoz bennünket. Bogdán Szabolcs János írása a Reformátusok Lapjából.
2009. május 22-én mondták ki a Kárpát-medencei magyar református részegyházak alkotmányjogi egységét. Azóta minden évben a dátumhoz legközelebb eső vasárnap erre emlékezünk.
Egy Koppenhága melletti kisvárosban lépett fel anyák napja és a dán nemzeti imanap alkalmából a Központi Református Kórus Magyarország dániai nagykövetségének meghívására.
Összesen 22 millió forintot gyűjtöttek össze a Királyhágómelléki Református Egyházkerület gyülekezetei a szír földrengés áldozatainak támogatására. Az adományt a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Hungary Helps – Magyarország segít eljuttatni a református testvéreknek.
Nagyban eltér egy vidéki és egy nagyvárosi lelkész feladatköre, éppúgy, mint egy határon inneni és túli lelkipásztoré. Vidéken végzett szolgálatáról Halász Dánielt, a szerbiai Maradék, Nyékinca és Újvidék magyar református lelkipásztorát kérdeztem.
Ötvenhárom évesen indult missziói útra Afrikába, és ma hetvenévesen sem habozna igent mondani, ha Isten újra elhívná. Feltétel nélkül megbízik az Úr bölcsességében, szeretetében. Keszi Krisztina tizenkét évet töltött Zambiában orvos-misszionáriusként. Támadta meg kobra, többször volt maláriás. AIDS-es és tbc-s betegek között élte az életét, magától nem lett volna képes minderre, de Isten hű volt ígéreteihez.
A tisztújító zsinati ülést április 8-án tartották a bellyei református templomban, ahol a Magyarországi Református Egyházat Ódor Balázs, a Zsinati Hivatal Kárpát-medencei és Külügyi Osztályának vezetője képviselte.
A lélekmentést, a missziót tekinti hatéves mandátuma fő feladatának Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület új püspöke. Beiktatási ünnepségén hangsúlyozta, hogy mindent ennek kell alárendelni. A gyülekezetek feltámadásának lehetőségében is hisz az egyházkormányzó.
Többéves kihagyás után, március 3-án Maradékon tartották meg a Szerbiai Református Keresztyén Egyház zsinatát, ahol döntés született az országos egyházi választások kiírásáról.
– Itt az ideje eldöntenünk, hogy hasznosak akarunk-e lenni. Lehetőségünk van a változtatásra, Istenhez fordulni – fogalmazott igehirdetésében Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke a Hold utcai református templomban vasárnap Budapesten. Az úrvacsorás istentiszteleten, ahol közösen imádkoztak a békéért, Balog Zoltán dunamelléki püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke is szolgált.
– A közösségi alkalmakat mindenáron meg kell tartani, különben felmorzsolódunk – vallja Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, aki szerint az emberek ma is sok mindent meg tudnak tenni ennek érdekében, ha igazán fontosnak tartják az együttlétet, a közösségi életet.
„Noha még a közelmúltban is előfordult, hogy rosszul értelmezett puritanizmusra hivatkozva frissen megtalált középkori freskókat meszeltek le református templomban, gyülekezeteink többsége ma már egészen máshogy viszonyul a reformáció korszakát megelőző díszítésekhez” – írja Ablonczy Bálint, a Károli Gáspár Református Egyetem Egyház és Társadalom Kutatóintézetének munkatársa a Reformátusok Lapjában.
Nyolcvanhat éves korában elhunyt Koncsol László József Attila-díjas szlovákiai magyar irodalomkritikus, helytörténész, költő, műfordító, szerkesztő, pedagógus, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház volt főgondnoka. Temetése február 24-én, pénteken 12.30-tól lesz a révkomáromi temető ravatalazójából.
Sosem a milliomosok pénze volt a jelentős, hanem az özvegyasszonyok két fillérje – mondta Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök. A Kárpátaljai Református Egyház elnöksége körlevélben fordult a gyülekezetekhez, hogy egy perselypénz felajánlásával támogassák a szíriai földrengés áldozatait.
Öt turnusban csaknem ezerkétszáz ukrajnai diáknak szervez táborozást a Rákóczi Szövetség Sátoraljaújhelyen. A tanulók számára kikapcsolódást biztosítanak sportolási lehetőségekkel, szórakoztató kulturális programokkal, vetélkedőkkel, kirándulásokkal, rendhagyó tanórákkal. Február 9-én a táborozókat Balog Zoltán református püspök is felkereste a sátoraljaújhelyi helyszínen.
Zsúfolásig telt templomban tartották meg Zán Fábián Sándor beiktatását szombaton. A Kárpát-medencei református egyházkerületek püspökei és főgondnokai mellett az eseményen részt vettek magyarországi és kárpátaljai állami és civil szervezetek vezetői is.
A kisebb, szórványban élő közösségek több odafigyelést érdemelnek, hiszen ők egy védvár bástyáiként oltalmazzák a református egyházat – fogalmazta meg misszióját az Erdélyi Református Egyházkerület ügyvezető főgondoka. Ambrus Attila újságíróval, a Brassói Lapok főszerkesztőjével szolgálatáról, az identitás megőrzéséről, a lelkipásztorok rendkívüliségéről beszélgettünk.
Istentiszteleten emlékeztek meg a Himnusz születésének kétszázadik évfordulójáról, a szatmárcsekei ünnepségen igét hirdetett Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület és Palánki Ferenc, a Debrecen–nyíregyházi Egyházmegye püspöke. Az ünnepi műsor részeként a Kölcsey Társaság emlékplakettel díjazta Berkesi Sándor Kossuth-díjas karnagyot és Varnus Xavér orgonaművészt. Az alkalom Kölcsey sírjának megkoszorúzásával zárult.
A romániai népszámlálás múlt év végén nyilvánossá lett részeredményei alapján az erdélyi magyarok száma 225 ezer fővel egymillióra csökkent. Ez húszszázalékos veszteséget jelent tíz éven belül. Több oldalról is felmerültek azonban hiányosságok a népszámlálással kapcsolatban, a korrigált adathalmaz pedig kedvezőbb képet festhet a magyarok helyzetéről. Kiss Dénes vallásszociológussal, falukutatóval beszélgettünk Erdély vallási viszonyairól, a kivándorlásról és a népszámlálás eredményeiről.