Isten csöndje nem azt jelenti, hogy Isten hallgat, magunkra hagyott bennünket, hanem azt, hogy meghallgat. A leltározó rendteremtés a cselekvő szándékkal kezdődik, hogy megszólítjuk őt – mi ugyanis már megszólítottak vagyunk. Vitéz Ferenc főiskolai docens, a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen a Magyar Nyelvi és Irodalmi Tanszék vezetőjének írása a Reformátusok Lapjából.
Ki hallott még olyasmiről, hogy a prédikációírásba beleszóljon a gyülekezet? Hát a dunaújvárosi reformátusok – méghozzá a lelkipásztor kérésére tesznek így. A közösség még fiatalnak mondható, hiszen csak száztizenhat éves, mégis úgy beszélgetnek a tagjai, mintha ezer éve ismernék egymást, egymásnak adják a szót. Gyülekezeti riportunk a Reformátusok Lapjából.
A feltámadás áldott hitében tudatjuk, hogy nagytiszteletű Bátky Miklós nyugalmazott esperes-lelkipásztor életének 81. évében hazatért megváltó Urunkhoz. A búcsúztató-hálaadó istentisztelet 2024. január 2-án 13 órakor kezdődik a rédei református templomban, majd testét utolsó földi útjára kísérjük a rédei református temetőbe – olvasható a Dunántúli Református Egyházkerület honlapján.
– Már háromszor kellett volna meghalnom, de mégis élek – mondja a Református vagyok adásának vendége, Kun Ágnes Anna. A lelkipásztor – aki egyben operaénekes is – kamaszkorától kezdve küzdött betegségével, mégis hálás ezért a megpróbáltatásért, mert sokat tanult belőle. Húsz év meddőség is sújtotta, hogy aztán áldásként érkezzen meg életébe kisfia. Istentől már csak annyit kér, hogy továbbra is el tudja fogadni a tőle kapott terveket.
Olvasunk a Bibliában védőangyalokról? Meddig terjed a mennyei lények akarata, s ha van, a hatalma? Hogyan képzeljük el a munkájukat a világban? Minderről Vladár Gábor nyugalmazott teológiai tanárt kérdeztük. A Magyarországi Református Egyház Doktorok Kollégiumának elnöke szerint a démoni világ erőivel ellentétben ők Isten jóságának és szeretetének jelei és bizonyítékai.
„Sötétség és világosság! Az elmúlt napokban e két szó, illetve ezek valósága szólt és küzdött bennem. Hol az egyik, hol a másik vált hangsúlyossá. Emberekkel találkozva, beszélgetve azt állapítottam meg: mindenki világosságra vágyik, még ha nem tudja is ezt ilyen pontosan megfogalmazni.” Bogdán Szabolcs János püspök gondolatai a Reformátusok Lapjából.
„Az Úristent is a reformátusoknál ismertük meg, így aztán nem is kérdés, hogy minden feladatunkat az egyházban éljük meg. A tehetséggondozó székhelyünk is egyházi intézmény, aki hozzánk jön, az tudja, hogy Isten nélkül nincs sem zene, sem tánc, hiszen amire Isten nem adja áldását az életünkben, az nem is tud működni. Ő az, aki mutatja az utat, amelyen mi örömmel haladunk.” Ismerjék meg Kovácsékat, a BorzsaVári népi zenekart és tehetséggondozó szervezetüket!
Több évtizedes hanyatlás után újra növekedésnek indultak a baranyai falvak református gyülekezetei. A fordulatot egy fiatal lelkészházaspár és az úgynevezett Baranya-program hozta el. Bárdos-Blatt Szabolcs és Boglárka házról házra járva hívogatja az elnéptelenedő falvak lakóit istentiszteletre. Azokról sem mondanak le, akik nem tudnának eljutni egyik faluból a másikba: őket kisbusszal viszik a templomba. Szolgálatuk életet vitt a fogyatkozó református közösségekbe, amelyeknek tagjai már nemcsak vasárnaponként, hanem hétközi alkalmakon is összegyűlnek.
A reformatus.hu megújult formában várja olvasóit. Ezzel párhuzamosan elindult a reformatusegyhaz.hu weboldalunk is. Az új felületre átkerültek statikus tartalmaink, a reformatus.hu pedig kizárólag a hírek, cikkek, videók közzétételének helye lesz.
Az adventi időszak, amelyben vagyunk, a várakozás időszaka. Várakozás a karácsonyi ünnep érkezésére, de egyben figyelmeztetés arra, hogy folyamatos várakozásban kell lennünk Krisztus második eljövetelére is. A keresztyén ember egész életének ebben a várakozásban kell folynia. Ez azonban nem semmittevést jelent, hanem folyamatos mozgást, utazást. Harangozó László, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökének gondolatai.
Harminchárom éve, a rendszerváltás idején, naiv optimizmussal néztünk a jövő elé. Mi Közép-Európában az atlanti és európai intézményekben láttuk ennek a szép jövőnek a beteljesedését. 2023 adventjében túl vagyunk már sok illúzión, ma már látjuk az oly nagyszerűnek képzelt európai és globális intézmények árnyoldalát. Meg kell tapasztalnunk a körülöttünk levő sötétséget ahhoz, hogy megnyíljanak lelki szemeink, és esélyünk legyen az igazat is látni, nem csak a valódit. Dézsi Csaba, a Melbourne-i Magyar Református Gyülekezet lelkipásztorának gondolatai.
Feltűnik egy különös csillag az égen... Ki veszi észre, érdekel-e valakit? Az az igazság, hogy a sok tennivalónk miatt nincs időnk az eget bámulni. Egy meteorraj érkezése a légkörbe felkeltheti kicsit az érdeklődésünket, de igazán fontos dolgokat nem gondolnánk, hogy csillagok fognak nekünk jelezni. Pár mágus azonban egy messzi, keleti országban felfigyel az égi jelenségre. Valami oknál fogva ezek az emberek meg tudnak állni az élet forgatagában. Eljutnak arra a felismerésre, hogy most olyan esemény történik, amiért érdemes félretenni mindent. Szénási Tamás lelkipásztor, hivatásos tűzoltó gondolatai.
Barack, hordó, zsinat – mi a közös bennük? – olvashatnánk egy műveltségi társasjáték vagy egy keresztrejtvény kérdéseként is. Bár bizonyára a legtöbb olvasónk tudja a választ, leírom: Gönc. A korábbi vármegyeszékhely és kereskedelmi központ számos történelmi esemény helyszíne volt. A reformátusoknak különösen is meghatározó: itt fordította le magyar nyelvre a teljes Bibliát Károlyi Gáspár, illetve itt tartott zsinatot 1566-ban az akkor formálódó református egyház, és fogadta el Kálvin genfi kátéját, valamint foglalt állást a helvét irányú reformáció tanai mellett. Gönc református öröksége megkérdőjelezhetetlen, itt szolgálni kiváltság.
„A karácsonyi eseménynek leér a lába a földre. Odaér hozzánk, hiszen mi, emberek adunk szállást a Kisjézusnak. Ő angyalseregek felett rendelkezhetne, mégis lemond róluk, hogy egy legyen közülünk” – írta Balog Zoltán a Magyar Nemzet napilapban megjelent, A keresztény hit mindig mégis hit című karácsonyi cikkében.
Kreatív, szeretetteljes, nyitott a budai református gyülekezet, ahol arra törekednek, hogy a ma emberét azon a nyelven szólítsák meg, amelyet megért. Templomukat a következő generációnak újították fel, miközben az egyházközség bevételének tizedét diakóniai célokra fordítják. A Szilágyi Dezső téren karácsony első napján, hétfőn délelőtt 11 órától Balog Zoltán hirdeti az Igét, az istentiszteletet a Duna televízió közvetíti.
Gyerekkorom karácsonyaira, a közös imádkozásokra, éneklésekre és a szerény kis ajándékok adta örömre visszagondolva – például egy 1955-ben, négyéves koromban kapott, régóta vágyva vágyott, piros-fehér pöttyös labdára emlékezve – felidézem magamban első éveim nagyon különböző fenyőfáit is. Petrőczi Éva írása a Reformátusok Lapjából.
Azok, amikre mi vágyakozunk, csupán ennek a földi létnek az értékei, nem pedig Istenéi. Mindaz, ami számunkra fontos, Isten előtt mulandó, ideig való hiábavalóságai ennek a világnak, s közben nem látjuk azt, ami fontos és igazi érték. Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület lelkészi főjegyzőjének írása a Reformátusok Lapjából.
A Bibliában számtalan jövendölés olvasható a Megváltóról. A Szentírás tele van próféciákkal, amelyekben a keresztyének megbíznak, és az életüket alapozzák rájuk. Szerepelnek zsoltárainkban és dicséreteinkben. Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke meggyőződéssel vallja, hogy hitünk nem emberi elgondolásokon, hanem a Mindenható megbízható kijelentésein alapul.
Angyali kórus üdvözli Krisztus megjelenését és hatalmát. Ízelítő az elkövetkezendőkből – Lk 2,13–14. Az ég, amely eddig csillagoktól volt fényes, most angyalarcokkal van tele. A láthatatlanból egyre több tűnik fel, betöltik az eget, mert ott akarnak lenni, ahol ő van, az angyalok királya, az emberek megmentője, a világmindenség legfontosabb személye, Jézus, a testté lett Isten Fia, és ez nem botránkozás és nem bolondság, ez a valóság.
„Karácsonykor Isten magából ad, magát adja: abban a kisgyermekben, fiúban, aki Betlehemben született. Ebből az életből, halálból és új életből lesz békesség a világban és bennünk. Akkor, ha az ő életében meglátjuk az igaz emberséget, s az magához vonz bennünket” – Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének karácsonyi gondolatai.