„Aki igazán szabad szeretne lenni, nemcsak magára tekint, figyel a másik szabadságára is." Ballagási körlevelet adott ki a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnöksége.
Jelentősen nőtt mind a katolikus, mind a református és az evangélikus egyház által fenntartott közoktatási intézményekben a tanulók és pedagógusok létszáma.
A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, valamint a Médiatanács Médiatudományi Intézete által szervezett április 24-i budapesti konferencia előadói a médiaszabályozás alkotmányjogi és európai jogi vonatkozásaival foglalkoztak.
Szükséges-e, hasznos-e a megkezdett önkormányzati szerkezetváltás? A Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara által szervezett konferencia előadói szerint igen.
Megnyílt a regisztráció a KRE Közép- és Kelet-Európai Missziói Tanulmányi Intézete által indított missziótudományi mesterszak képzés a 2012-2013-as tanévére.
A Bibliával foglalkozni bárkinek joga van, így a Bibliatársulat kiadványai mellett más kiadások is megjelennek a piacon. A revideált Károli-fordítással kapcsolatos nézeteket ütköztettük.
Szellemiség, hagyomány, köznevelés címmel tartottak konferenciát április 12-én, csütörtökön a Károli Gáspár Református Egyetem nagykőrösi Tanítóképző Főiskolai Karán.
Április 20-ig várja a felvételizőket a Sárospataki Református Teológiai Akadémia. Az intézmény teológusokat, lelkipásztorokat, egyházi munkatársakat képez.
Mi adhat kapaszkodót ahhoz, hogy ne féljünk a gazdasági válság okozta bizonytalanságban, az esetleges munkanélküliségben? Ehhez adott tanácsokat Mirnics Zsuzsanna pszichológus.
„Kötelező etika, vagy választható hittanoktatás? Lehetőségek az új köznevelési törvény tükrében” címmel március 21-én regionális katechéta és lelkésztovábbképző tanulmányi napot rendeztek.
Számos egyházi fórumon értették félre az állami általános iskolákban bevezetendő erkölcstan vagy az egyházak által szervezett hit- és erkölcstan kötelező tanórai foglalkozások közé kerülésének jelentőségét.
Hans Erich Bödeker, a berlini Max-Planck-Institut für Wissenschaftsgeschichte kutatója március 9-én 14 órától tartja angol nyelvű előadását a Károli Gáspár Református Egyetemen.