A védőoltás elfogadását és a beoltás alkalmazását javasolja Csűry István királyhágómelléki református püspök. Újságírói kérdésre Kató Béla erdélyi református püspök is hasonlóan nyilatkozott.
Megnyitotta használaton kívüli parókiáit a petrinyai földrengésben otthon nélkül maradt családok előtt a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház. A Magyar Református Szeretetszolgálat gyűjtést indított.
A Duna medrének közepén meghúzott határ 1920-ban és 1945-ben is kettévágta nemcsak Komáromot, hanem a helyi református gyülekezetet is. Hogyan álltak mégis talpra a folyó két partján élők?
Jótékonysági aktivista, karitatív futó nagykövet, aki „hazajár” a kárpátaljai Irgalmas Samaritánus Református Gyermekotthonba. Annak lakóit folyamatosan segíti, szereti: két plusz hetvenkilenc gyermekes anyának tartja magát. Gui Angélával beszélgettünk.
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház egyetemes választási bizottsága december 9-én tartott ülésén számolta össze az általános tisztújítás szavazatait. Az egyház új püspökévé Géresi Róbert abaújszinai lelkipásztort választották, az új főgondnok Porubán Ferenc lesz.
A templomokat be lehet zárni a járványügyi intézkedések miatt, de az imádságnak a zárt ajtók, sőt még a száz éve meghúzott határok sem szabhatnak határt.
A magyarfülpösi lelkipásztor, a Szivárvány Alapítvány elnöke Farkas Árpád költő és Burus Siklódi Botond pedagógus mellett részesült a kitüntetésben, amelyet pénteken adtak át Csíkszeredában.
A reformáció idei emléknapján a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini egyház szabadtéri ünnepi istentiszteletet tartott Laskón, a megemlékezésen a drávaszög két legnevesebb reformátorának is szobrot emeltek.
Imádságra hív, valamint egymás iránti felelősségvállalásra és türelemre int a Generális Konvent Elnöksége a koronavírus-járvány idején. A Kárpát-medencei református egyházak vezetőinek tanácskozó testülete szeptember 23-án, szerdán online ülésezett.
Tóth Árpád, a Garamvezekényi-Kisölvedi Református Társult Egyházközség lelkipásztora, életének 46. esztendejében, 2020. szeptember 17-én tragikus körülmények következtében hazatért Teremtő Urához.
Idén Nyírbátor adott otthont a Kárpát-medencei református oktatási intézmények tanévnyitójának, amire 229 református intézmény kapott meghívót. Az ünnepi istentiszteleten Fekete Károly tiszántúli püspök hirdetett igét.
A Kárpátaljai Református Egyházkerület püspökét választották a kárpátaljai vallási felekezeteket képviselő testület új vezetőjének – írja a Kárpátalja.ma.
„A románok követelték az esküt. Bennem ágaskodott a magyarságom, megtagadtam. Most azután nem volt más választás, mint vándorbotot venni a kezembe” – Czucza Emma bánffyhunyadi református tanítónő viszontagságos történetén keresztül megismerhetik a több százezer trianoni menekült, vagonlakók tízezreinek megpróbáltatásait.
A kért szándéknyilatkozatoknak csak a harmada jött össze, az egyházközség így nem látja biztosítottnak az intézmény jövőjét. A végzős osztályt még felkészítik az érettségire.
„Egyben sokfélék” – az Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület (IKE) óriási hálózatában, tizenöt egyházmegyében több mint háromszáz önkéntes húszezer fiatalt mozgat meg. Az idei év őket is próbatételek elé állította, de kreatívan alkalmazkodtak, és teljes erőbedobással készülnek az egyesület századik születésnapjára.