A hétfőn kigyulladt templom állapotával kapcsolatban a helyi lelkipásztornál, Nagy Péternél érdeklődtünk, aki elmondta, feltehetően a teljes gerendázatot fel kell majd újítani.
Hetente országosan százötvenezer gyermekhez és fiatalhoz jut el Isten hívó szava a református hittanoktatáson keresztül. A hitoktatói misszió magvetés, amelynek célja a bibliaismeret átadásán túl az Istennel való kapcsolat kialakítása és erősítése. Bruckner Lászlóval, a Magyarországi Református Egyház Oktatási Szolgálatának főigazgatójával beszélgettünk.
Advent az Eljövendő ünnepe. Aki megállíthatatlanul, tőlünk függetlenül is érkezik, megnyitva az ég kapuit. Örömhíre, hogy Krisztusban ma is velünk van a felkelő nap a magasból, hogy bevilágítson hétköznapi rohanásunkba, november végi-december eleji fáradtságunkba. Szabóné László Lilla református lelkész gondolatai.
A Bibliáért nem kell színházba menni, de lehet! A kilencvennégy éves Csernus Mariann már több mint háromszázötven alkalommal adta elő a Vizsolyi Biblia című előadását, amelyet most felújítva, Vizsolyi Biblia 2.0 címen játszik. Ebben az évadban, novemberben kétszer láthatta a budapesti Bethlen Téri Színház közönsége a színésznő önálló estjét, december 14-én ismét kettényílik a függöny.
A pápánál tett látogatást ősszel a Vatikánban Fekete Károly református püspök, Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita és Palánki Ferenc római katolikus püspök. Erről az ökumenikus zarándokútról számoltak be december 2-án a debreceni Libri könyvesboltban.
Megkezdték a károk felmérését a kocsi református templomban. Az épület tetőszerkezete hétfőn este gyulladt ki. Steinbach József dunántúli püspök és Gerecsei Zsolt, a Tatai Református Egyházmegye esperese a helyszínen egyeztettek a helyreállítás lehetőségeiről.
„Úgy készülünk a karácsonyra, hogy egyre mélyebbre jutunk a sötétbe. Egyre rövidülnek a többnyire felhős-ködös-szürke nappalok, egyre hosszabbak az éjszakák” – Faggyas Sándor arról ír publicisztikájában, hogy ebbe a sötétségbe hozza el a fényt Jézus születése, és majd megígért második eljövetele is, amelyre várakozunk.
Milyen a jó vezető? Könyvtárnyi irodalom keresi a választ, hiszen mindenki szeretné megfejteni a titkot. Gyülekezetvezetésről szóló sorozatunk harmadik részében Harmathy András szentendrei lelkipásztor a Biblia tanítását követve segít eligazodni a vezetői szereppel együtt járó dilemmák között.
Budapesten, a Kispest-Rózsatéri Református Egyházközség templomában tartották pénteken a 27. Országos Református Zsoltáréneklő Versenyt. A versenyzők harminckilenc iskolából érkeztek nemcsak az ország minden pontjáról, de még a Felvidékről is. A rangos eseményen részt vevő 235 gyermeket tizenkilenc neves zenész, művész, pedagógus zsűrizte.
Méliusz Juhász Péter püspök, reformátor, egyháztudós 490 évvel ezelőtt született és 450 éve hunyt el. A két jeles évfordulóra a Tiszántúli Református Egyházkerület rendezvénysorozattal készül. Az emléknapok programját Fazakas Gergely Tamás, az egyházkerület presbiteri főjegyzője, valamint Oláh Róbert, a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának főmunkatársa ismertette.
A Zsinat második napja istentisztelettel vette kezdetét, amelyen Géresi Róbert, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke szolgált. Ezt követően az egybegyűltek elfogadták az előző nap megvitatott módosító javaslatokat.
A Nyírségi Református Egyházmegye 2022. november 26-án tartotta tizedik konfirmandustalálkozóját, ismételten Nyírbátorban. Az eseménynek otthont adó, a XV–XVI. századfordulóján épült református templomban, valamint a Báthory Anna Általános Iskolában több mint négyszáz konfirmandus volt jelen. A rendezvény témája az ajtó szimbólumára épült.
Bár sokszor szeretnénk dolgos hétköznapok nélkül élni, Jézus mégis példaként állítja elénk a szorgalmas, tevékeny embert. Mennyire határoz meg bennünket választott mesterségünk, hogyan tudunk elköteleződni mellette? Mit mond erről a Biblia? Harmathy Andrással, a szentendrei református gyülekezet lelkipásztorával beszélgettünk.
Kezdetét vette a XV. zsinati ciklus hatodik ülésszaka kedden Balatonszárszón, az SDG Konferencia-központ nagytermében. Többek között a választási és a felsőoktatási törvény módosításáról, valamint a lelkipásztori hivatás évéről tanácskoztak az egybegyűltek.
November 23–26. között, immár nyolcadik alkalommal rendezték meg az Evangéliumi Fórumot a balatonszárszói SDG Konferencia-központban. Szabados Ádám, a rendezvény főszervezője szerint a találkozón résztvevők határozott célja volt megerősödni az evangéliumban, elmélyedni és meggyőződni az evangélium igazságában, hogy utána mások előtt is meggyőzően tudják képviselni Krisztust az élet minden területén.
Nemcsak katasztrófákat, de egészen hétköznapi dolgokat is élhetünk meg traumaként. Meglehet, hogy tudjuk, Isten ott van mellettünk a bajban, mégsem érezzük az ő szeretetét. Mit tesz Isten akkor, mikor épp egy nehéz időszakon megyünk keresztül?
Készülnek az orgonaletétek az Új Református Korálkönyvhöz, amelynek digitális változata elérhetővé vált az egyházzenei honlapon. Szabó Balázs zenetörténész, a szerkesztőbizottság vezetője szerint az egyházzenészek dolga, hogy művészi igényű, színes, élettel teli zene csendüljön fel az istentiszteleteken.
Idén is gazdag programkínálattal készül a karácsonyi időszakra a Bartók rádió. Az adventi várakozás csendjét színes zenei műsorokkal és közvetítésekkel tervezik megtölteni. Devich Márton, a Bartók rádió csatornaigazgatója, a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezető igazgatója, a Budapest-Fasori Református Egyházközség főgondnoka nyilatkozott a következő hetek terveiről.
„Az ígéret lényege, hogy bármi történik velünk, az benne van az Ő szeretetében.” Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke adventi gondolatai.