Jézus Krisztushoz szóló fohászkodás az istentisztelet elején, "ki megtart, üdvözít." Megjelent 120 évvel ezelőtt a Hozsánna! énekgyűjteményben. A 17. században keletkezett dallamban a 89. genfi zsoltár fordulatai ismerhetők fel.
Az ősi ír áldás gondolatkörében született ez a magyar szöveggel is ismertté és kedveltté vált, áldást kérő ének. Dallama jól összeilleszthető az ugyancsak ismert Pachelbel-kánon zenei anyagával.
Új énekeskönyvünk Bibliaköri énekek részének utolsó, Áldás címet viselő fejezetében található ez az őszinte, személyes hangú könyörgés. Többszólamú formában
Nikolaus Decius 1519-ben hagyta ott a szerzetesi életet, hogy a reformációhoz csatlakozzon. A latin liturgia egyik Gloria-tételének motívumából alakította ki ezt a dallamoty 1522–1523 táján.
Másik szentháromsági himnusz, mely a középkori magyar hagyományban a nyári esti imádságok szinte állandósult éneke. Az új énekeskönyv szerint e dallammal énekelhetjük az esti énekek között megtalálható, a teremtés hét napjáról szóló himnuszokat is.
Regensburgi Berthold, a német középkor egyik nevezetes prédikátora (†1272) hátrahagyott írásaiban több ízben megemlékezik erről az énekről, és azt mondja, hogy mennél gyakrabban énekeljük, annál mélyebb áhítatra gerjeszt.
A 150. zsoltár Heinrich Schütz dallamával. A magyar fordítás szerzőjének kiléte nem ismert, a dallam eredetileg Cornelius Becker lipcsei teológiai tanár és lelkész 1602-ben kiadott verses psaltériumának megfelelő tételéhez készült.
A Szentlélek ajándékáért való könyörgések a prédikáció előtt - e cím alatt szerepel Szegedi Kis István legtömörebb és legfontosabb éneke először 1560-ban, majd az 1921-1948 közötti időt kivéve azóta is minden református énekeskönyvben.