Mi van akkor, ha jogilag ki lehetne nyitni a templomot, mégsem nyitjuk ki? Mi van akkor, ha történetesen van istentisztelet, én személyesen mégis úgy gondolom, hogy továbbra is otthon kell maradnom? Köntös László dunántúli főjegyző gondolatai a koronavírus-járvány elleni küzdelemről.
Édesapja nyomdokaiba lépve lett lelkész, már teológuskorától szeretettel és odafigyeléssel fordult a betegek, a szükséget szenvedők felé, hűséges társa és segítője volt lelkipásztor férjének. Boross Gézáné egész életét átszövi a hálaadás, pedig sok megpróbáltatáson ment keresztül.
Továbbra se menjenek templomba és ne tartsanak istentiszteleteket a gyülekezeti közösség részvételével – ezt kéri a Magyarországi Református Egyház Elnökségi Tanácsa a gyülekezetektől és lelkipásztoroktól.
A koronavírus hitéletre tett hatását mérik fel a Magyar Tudományos Akadémia és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Lendület Történeti Folklorisztikai Kutatócsoportja egyik szakszemináriumának résztvevői.
Elmarad a júniusi Református Egyházni Napok Dunántúlon. A találkozó költségvetéséből válságalapot hoznak létre a koronavírus következményei miatt nehéz helyzetbe került egyházközségek támogatására.
Személyi jövedelemadónk egy százalékát 2020-ban is felajánlhatjuk a Magyarországi Református Egyház társadalmi szolgálatának támogatására. Május 20. az idei határidő, aki tavaly felajánlotta, annak idén már nem szükséges.
A nyugalmazott református lelkipásztor, a Nyírségi Református Egyházmegye volt esperese 76 éves korában, húsvétvasárnap otthonában adta vissza életét teremtő Urának.
A húsvét jelentőségét aláhúzta, hogy a legkorábbi időktől kezdve elsősorban ezen az ünnepen keresztelték meg és fogadták be az egyházba az új gyülekezeti tagokat. Lányi Gábor gondolatai.
„Ha most egymástól el is választ a veszedelem és a baj, Krisztustól semmi sem választhat el: elhengeríttetett a kő, mert Ő feltámadt” – hangsúlyozta Bogárdi Szabó István református püspök húsvétvasárnapi igehirdetésében.
Jézus szenvedését, halálát, temetését és feltámadását már a végéről láthatjuk. Nem volt ez azonban ilyen természetes akkor, amikor tanítványai élték a napokat, órákat és perceket. Peres Imre húsvéti gondolatai.
Miért nincs használatban a kereszt szakrális-liturgikus épületeinken és tárgyainkon? Miképp van jelen teológiai tartalma mégis a gondolkodásunkban? Békési Sándor írása.