Az ember semmi-voltának és múlandóságának tudatában vívódó lélek vallomása ez a zsoltár (Csomasz Tóth K.), melyben a mulandóság mellett a keresztyén reménység hangja is megszólal: Add tudtomra, Uram, életem végét, meddig tart napjaim sora, hadd tudjam meg, milyen mulandó vagyok!
Ez az ének szinte összeköti októbert és novembert, hiszen 6 versszakában az egyházról (5-6. v) illetve a keresztyén reménységről (1-3. v) egyaránt említést tesz. Ezt igazolja, hogy "tartalmilag részint a 46. zsoltárhoz, részint a Rómabeliekhez írott levél 8. részének utolsó verseihez kapcsolódik." (Csomasz Tóth K.)
Az Isten lakhelyére való zarándoklás örömével mond áldást a zsoltár az Anyaszentegyház ősképéül szolgáló szent városra – írja Csomasz Tóth Kálmán e zsoltárról.
Balassi Bálint 148. zsoltárra készült parafrázisát Gárdonyi Zoltán zenésítette meg, még 1946-ban. Az énekhangra és orgonára komponált zenemű részlete bekerült az új Református énekeskönyvbe is, hogy együtt énekelhessük azt a jövőben.
A korál dallama az egyik első protestáns énekeskönyvből való, 20. századi szövege pedig a reformáció korában is fontos gondolatot hangsúlyoz: mindannyiunk élete Isten megújító kegyelmére szorul. Reformáció ünnepén is alkalmas kezdő ének.
A keresztyén egyházak Krisztusban való egységéről és ennek– emberi gyarlóságunkból eredő – nehézségeiről szóló ének egyúttal arra is buzdít, hogy együtt haladjunk a közös cél felé.
Emlékezz, Uram, mi történt velünk! Tekints ránk, és lásd meg gyalázatunkat! ... Téríts magadhoz, Uram, és mi megtérünk, tedd újra olyanokká napjainkat, mint régen voltak! (JSir 5,1,21)
Isten velünk van a szükségben és gyakran, mikor nem is várjuk, hirtelen szabadítja meg az övéit. (Csomasz Tóth K.) Az 1-3. versekben sikerült a múlt idő régies alakját kiváltva érhthetőbbé tenni a szöveget.
Cornelius Becker a 16–17. század fordulóján Lipcsében, a teológián tanított, és a Nikolaikirche lelkésze volt. Luther énekeit is felhasználva 1602-ben adta ki verses psaltériumát, melyhez több szerző, köztük Heinrich Schütz komponált dallamokat.
A magyar reformáció énekköltésének egyik legjellemzőbb és legértékesebb darabja. Több régi megjelenési helyén Lk 12,32 áll textusként: „Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!” – mely alapján a költemény nem más, mint énekbe foglalt igemagyarázat.
A reformáció idején fogalmazódott meg az az öt latin hittétel, mely a reformátorok alapvető teológiai hitét foglalják össze tömören. A verses feldolgozás 2015 elején született.
A teljes nevén nicea–konstantinápolyi hitvallás a keresztyénség egyik legfontosabb alapirata. Szövegezése és egyetemes elfogadása az első két egyetemes zsinathoz (Nicea, 325, ill. Konstantinápoly, 381) kötődik.
Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. ... Jöjjetek, lássátok az Úr tetteit, aki bámulatos dolgokat művel a földön.