Hálával tartozunk Istennek, amiért újra összegyülekezhetünk vasárnaponként templomainkban, és
együtt lehetünk pünkösdkor, az egyház születésének napján. Fekete Károly tisztántúli püspökkel beszélgettünk.
Két ütemben a kétszeresére növeli a kormány az ötezer fő alatti településeket érintő lelkészi jövedelemkiegészítést. A tervek szerint a támogatást kiterjesztik a gyülekezetplántáló lelkészek javadalmára is, valamint megduplázzák a külhoni lelkipásztorok, papok támogatására fordított összeget.
Újranyitottak a vidéki templomok május 17-én, ezért Balatonarácsra látogattunk, hogy megnézzük, milyen egy istentisztelet, ha a gyülekezet megpróbál megfelelni a járványügyi előírásoknak.
„Isten jelen van. Ha még nincsenek is egyértelmű válaszok, ha nincs magyarázat mindenre, ez az egy biztos, és ez elég.” Korpos Orsolya gondolatai mennybemenetel ünnepén.
Mától a megfelelő szabályok betartásával már az egész országban tudunk istentiszteleteket tartani – jelentette be a Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa.
Két hónapja tart a járványügyi veszélyhelyzet Magyarországon, a hitéleti alkalmak az online térbe költöztek, a gyülekezetekben pedig egyre inkább nő az igény a személyes találkozásokra. Utánajártunk az eddigi tapasztalatoknak és a kapcsolattartási módoknak – vidéken és Budapesten egyaránt.
Az eddigi tapasztalatok alapján működik az online befizetés rendszere, akik pedig mégis anyagi gonddal küzdenek, az illetékes egyházmegyéhez fordulhatnak.
A járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe került vidéki keresztyén közösségek működőképességét biztosítaná a kormány javaslata. A gondolat megszületéséről a Magyar Nemzet kérdezte Balog Zoltán miniszterelnöki biztost.
Három hét csúszással és vidéki helyszínen tartják meg a Magyarországi Református Egyház Zsinatának tavaszi ülésszakát a koronavírus-járvány miatt. Június 11-én, csütörtökön tanácskoznak legközelebb egyházunk törvényhozó testületének tagjai.
A Pest megyei Tahitótfalu református gyülekezete ékes példája annak, hogy nem csak az internet segítségével lehet tartani a kapcsolatot egymással a koronavírus-járvány idején. Igaz, ehhez kellett egy már bevált módszer és a helyi televízió közreműködése is.
Nem marad el a Dunamelléki Református Egyházkerület lelkészeknek, lelkészházaspároknak szóló csendeshete: június 15. és 19. között az interneten keresztül lehet majd meghallgatni az előadásokat, valamint bekapcsolódni a kiscsoportos beszélgetésekbe és az imaközösségekbe.
Mi van akkor, ha jogilag ki lehetne nyitni a templomot, mégsem nyitjuk ki? Mi van akkor, ha történetesen van istentisztelet, én személyesen mégis úgy gondolom, hogy továbbra is otthon kell maradnom? Köntös László dunántúli főjegyző gondolatai a koronavírus-járvány elleni küzdelemről.
Édesapja nyomdokaiba lépve lett lelkész, már teológuskorától szeretettel és odafigyeléssel fordult a betegek, a szükséget szenvedők felé, hűséges társa és segítője volt lelkipásztor férjének. Boross Gézáné egész életét átszövi a hálaadás, pedig sok megpróbáltatáson ment keresztül.