Összevont veszélyhelyzetkezelési gyakorlatot szervezett a Magyar Református Szeretetszolgálat Hajdúszoboszlón. A nagyszabású tréningen elméleti és gyakorlati feladatokat kellett megoldania a Szeretetszolgálat orvoscsoportjának és kutató-mentő csapatának.
Szeptember 11-től már lehet jelentkezni a Magyar Református Szeretetszolgálat Nyilas Misi Ösztöndíjprogramjára. Az alapítvány idén is ötven fiatal tehetséget kíván támogatni, hogy szociálisan hátrányos helyzetük ellenére legyen lehetőségük tehetségük kibontakoztatására.
Kishegyesi út 156. Nem lehet eltéveszteni, a csodálatos épületen minden arra járó szeme megakad. Ha még tudná az utca embere, hogy milyen szolgálat zajlik a falak között: országosan egyedülálló, európai szintű, református fejlesztő-nevelő munka a halmozottan sérült értelmi fogyatékos gyermekek és fiatalok részére. Szeptember 10-én pénteken tartották az új épület átadóünnepségét, mi is a helyszínen jártunk.
A korábban bemutatott Felzárkózó települések program közvetlen előzménye a Végtelen lehetőség, amellyel a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) az ország egyik legszegényebb vidékén, a Cigándi járásban nyújt segítséget a rászorulóknak. Nagy Gábor, az MRSZ szociális fejlesztési ágazatvezetője szerint a program hatása nehezen mérhető, de nélküle több bedőlt tető és kevesebb megművelt kert lenne.
Mi elég lassan kerülünk bele a település életébe, és ez részünkről tudatos is, mert szervesen szeretnénk építkezni – mesélte lapunknak Böröcz Lívia, a Magyar Református Szeretetszolgálat felzárkózási ágazatvezetője. A szervezet munkatársai a Felzárkózó települések program keretében hazánk elmaradott falvaiban végeznek felbecsülhetetlen értékű munkát. De nem csak adományokat adnak, minden programjukban van fejlesztési cél, ismeretátadás.
A Magyar Református Szeretetszolgálat idén nyáron is meghirdette tanszergyűjtő akcióját a rászoruló gyermekek beiskolázásának támogatására. A tárgyi és anyagi felajánlásoknak köszönhetően az elmúlt napokban országszerte 1197 diák számára adott át iskolatáskát és tanszercsomagot az alapítvány, ami rekord.
Beregszászra utazott kedden a Magyar Református Szeretetszolgálat delegációja, és nem mentek üres kézzel: száz darab, tanszerrel megtöltöt tiskolatáskát vittek a kárpátaljai rászoruló diákoknak a tanévkezdésre, és százezer sebészi szájmaszkot adtak át a Kárpátaljai Református Egyházkerületnek.
Még néhány napig lehet csatlakozni a Magyar Református Szeretetszolgálat nyári adománygyűjtéséhez, hogy minél több rászoruló gyermeknek legyen szebb a nyara. A kicsik és nagyobbak teljesen díjmentesen vehetnek részt a napközis és ottalvós kirándulásokon, több napos táborokban. Ehhez a 1358-as szám hívásával vagy utalással is hozzá lehet járulni.
Nemcsak új kisbusza van a református Bethesda Gyermekkórháznak, hanem évekig a benzinpénzre sem lesz gondjuk a lelkes adakozóknak köszönhetően. Az előző járművükön, Döncin több millió forintos javításra lett volna szükség ahhoz, hogy használni tudják, így őt – négyszászezer kilométer után – kényszernyugdíjazták. Ezután jött a több száz önzetlen adományozó.
A két és fél éves Anna volt az első, aki az állam támogatásával kapta meg a Zolgensma-kezelést, az SMA-betegség gyógyítására, és a pénteki nap során elhagyhatta a Bethesda Gyermekkórházat. Az intézmény főigazgatója, Velkey György, és az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós méltatta „a magyar gyermekgyógyászat egyik fellegvárát” és dolgozóit.
Gyűjtést indított a Magyarországi Református Egyház és a Magyar Református Szeretetszolgálat a baranyai jégvihar károsultjainak. Pénteken Sellyén és környékén több száz épületet rongált meg a jégverés, az egyház mellett mentőcsapatok, önkormányzatok és magánszemélyek is azonnal a helyiek segítségére siettek.
Czibere Károllyal, a Magyar Református Szeretetszolgálat Kuratóriumának elnökével készített interjút a Reformátusok Lapja. Az újság e heti számában diakóniai elhívásról, vasárnapi keresztyénségről, a szervezetet érintő aktuális kérdésekről fejti ki a véleményét.
Döbbenetes látvány fogadta a Magyar Református Szeretetszolgálat hétfős segélycsapatát a tornádó sújtotta Dél-Morvaországban. A szélsőséges időjárás teljesen letarolta a vidéket: kicsavart fák, felborult autók, lakhatatlanná vált lakóépületek, törmelék mindenhol, ahová a szem ellát.
Hétfős segélycsapatot indít a tornádó sújtotta Csehországba a Magyar Református Szeretetszolgálat. A katasztrófacsoporthoz csatlakozik egy nemzetközi vizsgával rendelkező területátvizsgáló mentőkutya is. A reformátusok kárenyhítéshez szükséges eszközöket és humanitárius segélycsomagot visznek a térségbe.
„Ja, önkéntes vagy, és ez az első riasztásod? Így már értem, miért cipekedtél olyan lelkesen” – mondta egy hivatásos tűzoltó Juhász Mártonnak, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) ügyvezető igazgatójának, aki éles bevetésen vett részt. Hogyan lehet valaki önkéntes tűzoltó? Milyen új egységeket szerveznek? A Reformátusok Lapja Juhász Mártont kérdezte.
A Magyar Református Szeretetszolgálat kéri, hogy aki csak tud, segítse Henter Lóránt keszthelyi kántort és családját, mert otthonuk a lángok martalékává vált, amikor a városban porig égett egy tizenkét lakásos társasház.
Csaknem 30 millió forint értékben ajánlott fel a koronavírus elleni védekezéshez szükséges egészségügyi felszereléseket az Eurotrade Kft. Az elektromos hőmérőkből és FFP2-es maszkokból álló segélycsomagot a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) segít célba juttatni.
Bujdosó Balázs június 1-jétől a Magyarországi Református Egyház Diakóniai Irodájának megbízott vezetője. A szociális szakember a diakonisszák jelmondatát tartja motivációja mozgatórugójának: „Jutalmam, hogy tehetem”.
Az idei Dizseri-díjas Mikos Borbála élete egy kis falusi közösség mindennapjaiból Magyarország egyik legrangosabb kórházának orvosigazgatói tisztjéig vezetett. Mikos Borbála mesélt a betegek lelki egészségét is szem előtt tartó ellátásról, de szóba került a kiégés veszélye is.