Egy egyházi fenntartású egyetemnek világnézeti elkötelezettsége van, ami azt jelenti, hogy nekünk valami másról is kell beszélni – mondta Trócsányi László európai parlamenti képviselő, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora egy interjúban az InfoRádióban, amelyet az Infostart is közölt. Szemlénket olvashatják.
Pályázatot hirdet tanító, földrajz, természetismeret, rajz, kémia, informatika, technika szakos tanári állás betöltésére a Dadi Református Általános Iskola
„Az igazak pedig, mint az ifjú oroszlán, bátrak.” Ezt az Igét választották a Magyar Református Középiskolák XXV. Találkozója jelmondatául. Karcag szolgált a két év kényszerszünet után újra megtartott összejövetel helyszínéül, az iskolák delegáltjai pedig nemcsak egymást, hanem a várost és a Hortobágyot is megismerhették. Hegedűs Bence írása a Reformátusok Lapjából.
Ahogy közeledik 2023. január elseje, Petőfi Sándor 200. születésnapja, egyre több iskolába – köztük „refikbe” is – kezdenek befutni a Petőfi összes műveit és mai költők köteteit tartalmazó ajándékcsomagok – írta Petrőczi Éva a Reformátusok Lapjában, és egy kis irodalmi utazásra is vitte az olvasókat.
Korunkat az iskolai (és kisebb mértékben az óvodai) nevelés elhúzódó válsága jellemzi, mindig más összetevője felszínre kerülésével – írja Váradi Ferenc a Reformátusok Lapjában megjelent publicisztikájában. Az irodalomtudós szerint a problémákat nem lehet külön-külön kezelni, a jelenlegi oktatás alapjával van a gond.
A Baranyai Református Egyházmegye fenntartásában működő Pécsi Református Kollégium pályázatot hirdet teljes munkaidejű középiskolai iskolalelkészi–vallástanári állásra.
Miért csak a magyaroknak lehetett diáktársasága Wittenbergben? Miért tartottak nekik külön latin nyelvű áhítatot? Hogy kerültek hordókba a könyvek? Ezekre és hasonló kérdésekre kaphatnak választ interjúnkban Szabó András professor emeritustól, aki Natio Ungarica című német nyelvű kiadványáért elnyerte az Év Publikációja díjat a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán.
Huszonötödik alkalommal tartották meg a Kárpát-medencei Magyar Református Középiskolák találkozóját. A nagyszabású rendezvénysorozatnak a Karcagi Nagykun Református Gimnázium adott otthont. Az összejövetelen 42 iskola képviselői vettek részt.
Van, aki hobbiként segít a régészeknek, mást a segíteni akarás vezérel, de legtöbben az aktív kikapcsolódásért csatlakoznak a közösségi régészethez. A civilek és a régészek összefogása előrelépés az örökségvédelem számára. A Közösségi Régészeti Egyesület elnökével és alelnökével, a csömöri református gyülekezet gondnokával beszélgettünk.
Az intézményi hagyományoknak megfelelő tudás átadása mindig elsődleges a magyarországi református felsőoktatási intézményekben. A Károli Gáspár Református Egyetem, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem, a Pápai Református Teológiai Akadémia és a Sárospataki Református Teológiai Akadémia 2021/2022-es tanévének beszámolója.
Június 25-én vettek végső búcsút Ábrahám Ferencné született Egerházy Katalin nyugalmazott iskolaigazgatótól, a Református Pedagógiai Intézet néhai vezetőjétől, a Dunamelléki Református Egyházkerület egykori iskolaügyi szaktanácsadójától. Petrőczi Éva versével és írásával emlékezünk.
„Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel!” Ez a szolgálatuk vezérigéje, eszerint dolgoznak, nem fegyelmeznek, arra törekszenek, hogy a diákjaikban kialakuljon az önfegyelmezés. Idén ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a Sylvester János Református Gimnázium és Technikum. A jubileumot kétnapos programsorozattal tették emlékezetessé.
Fiatalos és sportos felsőoktatási intézmény kialakítása a célja a Károli Gáspár Református Egyetemnek (KRE). Trócsányi László rektor együttműködési megállapodást ír alá a Sportegyesületek Országos Szövetségével, valamint hat fővárosi sportegyesülettel. Az intézmény a szabadidős, versenyszerű sportolási lehetőségeket kívánja megteremteni, a sportágválasztás sokszínűségét megvalósítani hallgatói számára.
Idén először díjat vehetnek át a hitre nevelés és a magyar református keresztyén értékrend átültetése területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó hittanoktatók. A Magyarországi Református Egyház Zsinata áprilisban döntött a Molnár Miklós-díjat odaítéléséről.
Három jelige alapján válogatták a képeket a Még ilyet?! című illusztrációs kiállításra a Református Tananyagfejlesztő Csoport munkatársai. A tárlatot és a kapcsolódó programsorozatot az Ünnepi Könyvhét alkalmából az Evangélikus Országos Múzeumban rendezték az intézménnyel együttműködve. A kiállítás megnyitóját pénteken tartották, kerekasztal-beszélgetéssel összekötve, amelyen arról is szó esett, miért kell református tankönyveket fejleszteni, és azoknak milyennek kell lenniük.
A Károli Egyetem több oktatója is bemutatja írását a 93. Ünnepi Könyvhéten, Budapesten. Széles kínálattal, újdonságokkal, 25%-os kedvezményes könyvvásárral és író-olvasó találkozókkal várja az érdeklődőket a L’ Harmattan Kiadó és a Károli Könyvműhely vasárnapig a Duna-korzón.